// Tartalom
- október 30-án egy Google-műhold éppen a norvégiai Svalbard felett haladt el, amikor egy rövid vers érkezett le a földi állomásra. A mérnökök arra kérték a fedélzeti nyelvi modellt, hogy írjon egy haikut az űrben létezésről. A válasz: „Blue marble below / Data streams in silent grace / Starlight feeds my core.” Aztán odabiggyesztett egy szikrázó csillag emojit is.
Travis Beals, a projekt vezetője bejelentette, hogy ez az első MI-válasz, amelyet a Google saját adatközponti chipje állított elő a világűrben. A műhold a Project Suncatcher prototípusa, vagyis a Google tervéé, amely adatközpontokat telepítene az űrbe.
A verset a négy chip egyike írta, a műholdnak pedig csak annyi árama van, hogy egyszerre nagyjából 20 percig működtesse. A Google saját számításai szerint pedig az ilyen műholdak csak akkor válthatják ki a földi adatközpontokat, ha tíz éven át kétnaponta felszáll egy Starship.
Négy chip és egy kilowatt
A műholdat a Planet építette, a SpaceX Transporter-18 nevű közös küldetése pedig október 1-jén juttatta pályára. Belül négy TPU, azaz tenzorfeldolgozó egység dolgozik – ezeket a chipeket a Google saját adatközpontjaiban futó MI-hez tervezi. A fedélzeti modell a Gemma 4, a Google DeepMind nyílt modellje.
Az energiakeret szerény. A napelemek legfeljebb egy kilowattot adnak, kevesebbet, mint egy átlagos vízforraló. Így – a TechCrunch tudósítása szerint – a négy TPU közül egyszerre csak egy működhet, nagyjából 20 percig.
Az „első” kifejezéshez is tartozik egy lábjegyzet. A Google ezt az első MI-választ nevezi adatközponti kategóriájú TPU-tól származónak az űrben, és a megfogalmazás óvatos. A Gemma ugyanis már járt az űrben. 2025 végén a Starcloud nevű startup fellőtt egy műholdat egy Nvidia H100 grafikus chippel, pályán betanított egy kis modellt Shakespeare drámáin, és lefuttatta a Gemma egy korábbi változatát. A Földre küldött első üzenete így kezdődött: „Greetings, earthlings.” Az újdonság itt a Google saját chipje, az, amelyre az egész rendszert építeni akarja.
Minek szervert vinni az űrbe
Az MI évről évre több áramot fogyaszt, a földi adatközpontok építése pedig egyre nehezebb. 2026 májusában egy Heatmap News-felmérés, amelyet a CNBC idézett, azt találta, hogy tíz amerikaiból hét ellenezné egy adatközpont építését a lakóhelye közelében, egy évvel korábban még csak négy a tízből. Az önkormányzatok moratóriumokat javasolnak. A lakók a vízért és a földért harcolnak.
Az űrben nincsenek szomszédok, a Nap pedig szinte soha nem nyugszik le. A Google 2025-ös projektleírása szerint a megfelelő pályán egy napelem akár nyolcszor annyi energiát termelhet, mint a Földön. A szóban forgó pálya, az úgynevezett hajnal–alkonyati napszinkron pálya a nappal és az éjszaka határvonalán halad, így az ott keringő műhold ritkán kerül a Föld árnyékába.
A terv nem egyetlen műhold. A Google 81 űrjárműből álló rajt vázol fel, nagyjából 650 km magasan. A teljes felhő körülbelül két kilométer széles, a szomszédos műholdak 100–200 méterre repülnek egymástól, nagyjából akkora távolságra, mint a szomszédos utcák házai. Mindegyik több tucat chipet vinne, lézerekkel összekötve, hogy a raj egyetlen nagy gépként számoljon. Egyelőre a prototípus egyedül repül. A Google 2027-ben két, lézerrel összekötött űrjárművet tervez fellőni.
A hiba, amit senki sem vesz észre
A sugárzás a pályán keringő elektronika fő ellensége. Egy töltött részecske átüthet egy chipet, és a memóriában nullából egyest csinálhat. Ez ártalmatlannak hangzik, de egy neurális hálón belül csendben elronthatja a választ.
Indulás előtt a Google a Trillium-generációs TPU-it a Kaliforniai Egyetem davisi részecskegyorsítójához vitte, és protonnyalábbal lőtte őket. A biztonsági tartalék szélesnek bizonyult. A legérzékenyebb alkatrész, a nagy sávszélességű memória (HBM) csak akkor kezdett hibázni, amikor a dózis közel háromszorosa volt annak, amit egy árnyékolt chip öt év alatt kapna a pályán. Az egyik chip az ötéves dózis 20-szorosát kapta (15 krad a 750 rad ellenében), és még így sem mondta fel teljesen a szolgálatot.
Aztán a mérnökök rájöttek, hogy a tesztchipek körül több fém volt, mint amennyi a pályán lesz, ezért megismételték a tesztet. A logikai hibák kissé szaporodtak. A kérdésekre válaszoló modell számára Beals ezt az arányt nagyon alacsonynak nevezi: nagyjából egy hiba egymillió műveletenként. Egy óriási betanítási futtatásnál, amelyen ezernyi chip dolgozik hónapokig, szerinte ez már gond: a megsérült bit magában a modellben is megragadhat, nem csak egyetlen válaszban. „Teszteltünk a földön, de tudja, nincs olyan teszt, amely teljesen olyan jó lenne, mint a valóság” – mondta Beals. A műhold azért van odafent, hogy ő legyen a valóság.
1800 indítás
Az űrbeli adatközpont nehézsége nem a chipekben van. A szállításban, és ezt a Google maga számolta ki. Ha az indítási árak a 2030-as évek közepére kilogrammonként 200 dollárra esnek, becslése szerint egy pályán lévő adatközpont kilowattonként nagyjából annyiba kerülne, mint ugyanazon adatközpont áramszámlája a Földön.
2026 októberének elején a Google közzétette az elemzés lektorált változatát, amely a Joule folyóiratban fog megjelenni. Ez részletezi, mit kívánna meg ez az ár. A szerzők abból indultak ki, milyen gyorsan estek az indítási költségek az első Falcon 1 óta: nagyjából évi 20 százalékkal. A rakéták, mint minden tömegtermék, annál olcsóbbak, minél többet repülnek, így az olcsó kilogrammot repülésekkel kell kiérdemelni. Ahhoz, hogy a Starship a Falcon 9 útját kövesse, 370 ezer tonnát kellene pályára emelnie. Útonként 200 tonnával ez tíz év alatt nagyjából 1800 repülés, vagyis évi körülbelül 180.
A SpaceX-nek, amelytől a várakozások szerint az adatközpontok feljuttatását várják, saját kétségei vannak. 2026 januárjában Elon Musk az űrbeli adatközpontokat „no brainer”-nek, magától értetődő dolognak nevezte. A tőzsdei bevezetési dokumentumában azonban a SpaceX figyelmeztette a befektetőket, hogy a pályán végzett MI-számítási tervei „nem biztos, hogy kereskedelmileg életképesek”. Az óvatos nyelvezet az ilyen dokumentumokban szokványos, de a függőség ki van mondva: a terv csak akkor működik, ha a Starship nagy léptékben repül. Beals maga sem ígér gyors eredményt, a Suncatchert „hosszú távú holdlövésnek” nevezi.
A svalbardi haiku bebizonyította, hogy a kapcsolat és a chip működik. A többi egy olyan rakétán múlik, amelynek évente 180-szor kellene repülnie. Az első teljes rendszerű tesztrepülése, 2023 áprilisa óta a Starship egy évben sem repült ötnél többször.
